A pitvarfibrillációban alkalmazott direkt orális alvadásgátló szerek közötti választás fontos szempontja a nem kívánt ischaemiás vagy vérzéses események előfordulása. A referátum alapjául szolgáló vizsgálat adatai szerint e klinikai szituációban rivaroxaban mellett szignifikánsan magasabb az ilyen epizódok gyakorisága, az apixabannal összehasonlítva.

A szemle alapjául szolgáló populáció alapú kohorsz vizsgálatban a VTE miatt antikoaguláns kezelést újonnan kapó betegek körében az apixaban terápia mellett alacsonyabbnak mutatkozott mind a VTE ismétlődésének, mind a vérzések kialakulásának aránya a rivaroxabannal összevetve.

Pitvarfibrilláció és rosszindulatú daganatos betegség egyidejű fennállásakor különös körültekintést igényel az alvadásgátló szer megválasztása. Az ARISTOPHANES vizsgálat adatainak alcsoportelemzése szerint az e klinikai szituációban alkalmazott apixabankezelés csökkentette a stroke és szisztémás embolizáció, valamint a jelentős vérzések kockázatát a warfarinhoz képest, míg dabigatran és rivaroxaban alkalmazása esetén a warfarinéhoz hasonló kimeneteleket sikerült elérni. Apixaban szedése kapcsán kisebb arányban fordult elő stroke és szisztémás embolizáció, mint a dabigatrannal kezeltek között, a jelentős vérzések előfordulása tekintetében pedig az apixaban jobban teljesített, mint a rivaroxaban.

A pitvarfibrilláció és 2-es típusú cukorbetegség együttes előfordulása jelentősen megemeli a stroke rizikóját, ezért ebben a beteg csoportban kiemelkedő jelentősége van a preventív célú alvadásgátló kezelésnek. Jelen vizsgálatban az apixaban és rivaroxaban hatásosságát és biztonságosságát hasonlítottak össze, és azt találták, hogy apixabankezelés kapcsán az ischaemiás stroke és nagy végtagi események kockázata hasonló, a jelentős vérzések rizikója pedig kisebb, mint a rivaroxabannal kezelt betegek esetében.

Jelen vizsgálatban olyan betegek esetében hasonlítottak össze az orális alvadásgátlók (warfarin, illetve nem-K-vitamin-antagonisták) hatásosságát és biztonságosságát, akiknek anamnézisében jelentős vérzés szerepelt. A különböző NOAC-ok összehasonlítása alapján a stroke/SE és súlyos vérzés tekintetében az apixaban jobb, mint a dabigatran és a rivaroxaban, a súlyos vérzés vonatkozásában pedig a dabigatran felülmúlja a rivaroxabant.

A népesség öregedésével egyre inkább előtérbe kerülnek a váz-izomrendszeri és kardiovaszkuláris komorbiditások. Az életkor előrehaladtával az osteoporosis növeli a csontritkuláshoz társuló törések kockázatát, illetve az ezzel összefüggő halálozást és rokkantságot az idősebb korosztályban. Ennek fényében a stroke-prevenció céljából kezdett alvadásgátló kezelés során is figyelembe kell venni az egyes orális antikoagulánsok szedéséhez társuló csonttörési kockázatot. A metaanalízis tanúsága szerint az apixaban szedése jár a legkisebb csonttörések kockázattal az összes DOAC közül.

Jelen elemzés célja a pitvarfibrilláló betegek stroke prevenciójában alkalmazott apixaban hatásosságának és biztonságosságának összehasonlítása más direkt orális alvadásgátló szerekkel és a K-vitamin-antagonista warfarinnal. Az adatok szerint az apixaban jobb általános biztonságossági és hatásossági profillal alkalmazható ezen betegek körében, mint az összehasonlításban szereplő egyéb szerek.

Onkológiai betegségek kapcsán fokozott a thrombosis kockázata, mely hozzájárulhat a halálozási arány emelkedéséhez ebben a betegcsoportban. A szerzők egy élő interaktív evidenciákon alapuló adatbázist hoztak létre a különböző terápiás opciók előnyeinek és kockázatainak áttekintésére, melynek alapján megállapították, hogy a magas vérzési kockázatú betegektől eltekintve megfontolandó a direkt orális alvadásgátlók standard kezelésként való használata a tumor-asszociált VTE eseteiben.